Király volt! Ütött! Fárasztott! Kosarazott! Fürdött! Hekkezett! Alkoholizált! Másnapozott! Viharozott!

Az idei táborban voltunk a legtöbben, átlagban 30 körül mozgott a létszám, voltunk húszan, de voltunk negyven fölött is. A sok ember nem feltétlenül áll egyenes arányban a szórakozással. Természetesen ezentúl sem fogjuk megtiltani az új emberek meghívását, mert idén is sok olyan új arcot ismertünk meg, akiket jövőre is szeretettel várunk vissza. Ennek ellenére már most sok változásban gondolkodom, de ezekről majd később.

Talán az első nap volt a legdurvább meleg. Mi – akik kocsival érkeztünk Agárdra – alig bírtuk elviselni a sörsátor árnyékában, ennek ellenére egyesek biciklivel kínlódták le az Áron által hatvanról száz km-re növelt út viszontagságait. Dani és Béla voltak olyan bátrak és azt mondták Áronnak, hogy betársulnak mellé az Agárdra biciklizésben. Utólag mindkettőjük arcán fájdalmas mosoly volt látható, amikor megkérdeztük tőlük, hogy megérte-e.

A hatodik táborban már majdnem egyenlő arányban volt jelen a kosárlabda és a röplabda, de tekintettel a  hőségre még mindig a kevésbé izzasztó röpi vitte a prímet. A víz kellően hűtötte a forró napközbeni “ülveizzadásunkat”, de sajnos Dr. Szabó Levente diplomás leégés-felelős tanácsára, csak 11 előtt illetve 15 után. A strandkaja idén is nagy népszerűségnek örvendett, mindenki megette az éves hekk-adagját.

Ebben az évben hivatalosan is lecseréltük az esti beszélgetést a delirium tremens-re. Ennyi részeg ember kiabálását pedig szerintem még jövő hónapban is emlegetni fogják a körülöttünk pihenni próbálók. Sajnos az utolsó estét mindenki szűk körben ünnepelte, mivel szombat délelőtt feloszlattam a tábort és a közelgő fakicsavarós viharra tekintettel hazahúztunk.

Amennyire tudom, mindenki több-kevesebb nehézség árán hazajutott egyben. Áron mesélte, hogy a több órás vonatút során a szél belengette a vagonokat is. Illetve Zsoltiék kivárták a vihart a parton az autóban ülve, de még az is mozgott.